Szerelmem, ma adtad nekem a legszebb ajándékot, amit csak adhatnál – a boldogságodat. Megosztottad velem a legnagyobb örömödet, és én sírtam, mikor megláttam azt az arcocskát, és arra gondoltam, hogy nekem kellett volna világra hoznom azt a csodálatos kisembert. Érzem, hogy ez milyen boldoggá tesz téged, hogy a szíved megtelt, és még ekkor is gondoltál rám, és ez esik a legjobban.

 

Nem is tudom, mit szabad gondolnom, vagy éreznem, de ha boldog vagyok, akkor talán nem követek el hibát. Örülök minden pillanatnak, amit megosztunk egymással. Ez a pillanat pedig a legszebb, amit megoszthatsz velem.

 

Úgyhogy köszönöm neked, Marlenka. Ilyen nincs is, minél több idő telik el, annál inkább szeretlek... illetve van, csak még velem nem történt meg. Most, hogy megtörténik, a vállamra ül a kisördög, és röhögve azt suttogja a fülembe, hogy "szopni fogsz kisanyám". Most szépen lepöckölöm őt a vállamról, és rohadtul nem érdekel, hogy milyen tevékenység fogja követni a boldogságomat.

 

Én csak szeretlek, és ha ezért megköveznek és keresztre feszítenek, hát akkor legyen így. De önként nem fogom magamat keresztre feszíteni egy olyan csodáért, ami bennem történik. Az az idő már elmúlt.  

 

Egyébként is csodás napom volt, találkoztam a barátaimmal, és hazajött a kutyám, aki már három napja kint kolbászol, mert beszart a viharok miatt, és meglépett. Szóval ez, amit te adtál nekem, az a tejszínhab tetején csücsülő kandírozott cseresznyén a cseppnyi csokiöntet, amit a lemenő nap fénye helyez már-már giccsesen elbűvölő fényviszonyok közé. Hát ilyen. Minden szavadra emlékszem. 

Megosztás a facebookon